Egy nagyobb rendezvény lebonyolítása biztonsági őr nélkül éppen olyan elképzelhetetlen, mint a profi hangosítás vagy a készséges személyzet nélkül. A vendégek színvonalas kiszolgálása és megfelelő szórakoztatása mellett a biztonságukról sem szabad elfeledkezni. Ha pedig a résztvevők száma egy bizonyos számot elér, különböző jogszabályok hatálya alá kerülhet a rendezvény lebonyolítása. Mostani bejegyzésünkben összefoglaló jelleggel megnézzük, milyen kötelező szabályok és előírások vonatkoznak az ilyen események szervezésére. Emellett részletesen kitérünk ennek rendezvénybiztosítási vonatkozásaira, a biztonsági őr jogaira és lehetőségeire a feladata ellátása során.
A rendezvénybiztosítás fogalma, jogszabályi háttere
A rendezvénybiztosítás feladata az adott esemény zavartalan lebonyolításának megszervezése és megvalósítása, a biztonsági kockázatok felmérése, a felmerülő problémák hatékony és szakszerű kezelése. A rendezvénybiztosítás számos részfeladatból összeálló, összetett tevékenység, amely az előzetes biztonsági tervezéstől kezdve a jogosulatlan belépés megtagadásáig terjedhet.
A zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet (Kormányrendelet) pedig meghatározza azokat az eseteket, amikor a rendezvény megtartásának feltétele a jogszabályban előírt engedélyek, tervek és a szükséges létszámú biztonsági személyzet megléte.
Mik azok a zenés táncos rendezvények?
A szabályokat érdemes komolyan venni, a hatóságok ugyanis szúrópróba szerűen ellenőrizhetik a rendezvényt és amennyiben az előírások egyértelmű megsértését tapasztalják, kötelesek a rendezvény folytatását felfüggeszteni – amelyet később súlyos bírságok követhetnek.
A Kormányrendelet hatálya az alábbi alkalmi vagy rendszeres zenés, táncos rendezvényekre terjed ki:
- építményben tartott rendezvényre, ha az annak befogadóképessége a 300 főt meghaladja (ezt érdemes 3 fő/m2 mértékkel számolni),
- szabadtéri rendezvényre, ha annak időtartama alatt várhatóan lesz olyan időpont, amelyen a résztvevők létszáma az 1000 főt meghaladja.
A jogszabály szerint rendszeres az a rendezvény, amelyet egy adott helyszínen hetente több alkalommal, heti vagy havi gyakorisággal megtartanak. Alkalminak pedig egy adott helyszínen egy alkalommal legfeljebb tíz egymást követő napon megtartott rendezvény tekinthető.
Mikor nem kell alkalmazni a Kormányrendelet?
A Kormányrendelet meghatározza azokat a kivételi köröket, amelyek esetében akkor sem kell alkalmazni, ha zeneszó csendül fel vagy a párok táncra kelnek. Ilyenek a családi eseményekkel kapcsolatos (például esküvő), illetve a vallási, politikai vagy egyébként a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvények. Nem kell alkalmazni a Kormányrendeletet a köznevelési intézményekben, illetve a szakképző intézményekben az intézmény által szervezett rendezvényekre sem, például a szalagavatóra vagy a farsangi bálra.
Milyen engedélyekre van szükség a rendezvény megtartásához?
Zenés táncos rendezvények kizárólag rendezvénytartási engedély birtokában szervezhetők. Az erre irányuló kérelmet az illetékes jegyzőnél kell benyújtani – vagy a helyt adó építmény üzemeltetőjének, vagy a szabadtéri rendezvény szervezőjének. Az elbírálás ügyintézési határideje 20 nap. Az engedély nem váltja ki a más jogszabályokban meghatározott egyéb feltételeket, ugyanakkor akár a működési engedély iránti kérelemmel együtt is benyújtható.
A benyújtáskor – amennyiben ezt külön jogszabály kötelezővé teszi – rendelkezni kell tűzvédelmi szabályzattal, a kérelemhez pedig csatolni kell a használat jogcímét igazoló okiratot (kivéve a tulajdoni lapot), a rendezvény gyakoriságáról, megtartásának napjairól, kezdetének és befejezésének időpontjáról szóló nyilatkozatot, valamint a biztonsági tervet.
A biztonsági (rendezvénybiztosítási) terv szerepe
A rendezvénybiztosítási terv elkészítését helyszíni felmérés és kockázatelemzés előzi meg. Ennek során figyelembe kell venni a rendezvény típusát (pl. konferencia, koncert, sportesemény), időtartamát, a résztvevők számát, a környezeti tényezőket vagy a közlekedési viszonyokat és a környező épületeket. A kockázatelemzéssel azonosíthatók a potenciális veszélyforrások és kidolgozhatók a szükséges biztonsági intézkedések, mint a beléptetési ellenőrzés, a tűzriadó, az evakuációs terv vagy az elsősegélynyújtás.
A Kormányrendelet az alábbi szempontokat határozza meg kötelező jelleggel a kérelemhez csatolandó biztonsági terv tartalmaként:
- a zenés, táncos rendezvény helyszínének alaprajzát, befogadóképességét és az oda való belépés és eltávozás rendjét;
- a zenés, táncos rendezvény helyszínének baleset, elemi csapás, tömeges rendbontás esetére vonatkozó kiürítési, menekítési tervét;
- a biztonsági követelmények érvényesítésében közreműködők tevékenységének leírását;
- a biztonsági személyzet létszámát;
- az egészségügyi biztosítás feltételeinek meglétére vonatkozó utalást; valamint
- szabadtéri rendezvények esetében viharos időjárás esetére vonatkozó intézkedési tervet.
Mikor kötelező rendezvény biztonsági őr alkalmazása?
A Kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a rendezvény biztosítását a rendezvény és a helyszín jellegzetességeihez, valamint befogadóképességéhez igazodó számú biztonsági személyzet végzi. Ha a személyzet létszáma biztonsági tervben a tíz főt eléri, akkor egy tagja biztonságszervező, legalább három tagja személy- és vagyonőr kell legyen. A képzettségüket igazoló okiratot (vagy annak másolatát) a rendezvény alatt kötelesek maguknál tartani és hatósági ellenőrzés esetén felmutatni.
Rendezvény biztonsági őr: milyen jogai és feladatai vannak?
A rendezvény biztonsági őr jogait és kötelezettségeit a Kormányrendelet mellett a Vagyonvédelmi törvény is szabályozza, ezek tehát együttesen alkalmazandók tevékenységre. Ilyen tevékenység kizárólag szakképesítés, valamint a rendőrség által kiadott engedély és igazolvány birtokában végezhető.
A rendezvény biztonsági őr jogai
A Kormányrendelet kifejezetten úgy rendelkezik, hogy rendezvény szervezője korlátozhatja a fiatalkorúak zenés, táncos rendezvény helyszínére való belépését olyan módon, hogy azt az életkort igazoló okmány előzetes felmutatásához köti. Valamint hasonlóképpen járhat el a fiatalok alkohollal történő kiszolgálásának megelőzése kapcsán is.
A Vagyonvédelmi törvény által biztosított jogkörök értelmében az őr jogosult az érintett személyt felhívni kilétének igazolására, amennyiben az rendezvény megtartását akadályozza vagy zavarja, annak biztonságát veszélyezteti, illetve az jogellenesen tartózkodik ott.
Csomag tartalmának bemutatására és átvizsgálására kizárólag abból a célból kerülhet sor, hogy a biztonsági őr megbizonyosodhasson arról, hogy a csomagban nincs jogsértő cselekményből származó vagy olyan dolog, amelynek a területre történő bevitele tilos. Ebben az esetben fémdetektor használata is megengedett.
Az őr testi kényszert kivételes esetekben, az arányosság keretein belül alkalmazhat. Ilyen lehet a támadás elhárítása, a védett létesítménybe vagy a rendezvényt zavaró vagy annak biztonságát veszélyeztető személy rendezvényről történő eltávolítása, területre való jogosulatlan belépés megakadályozása.
A rendezvény biztonsági őr feladatai
A portás vagy kapuőr iránti igény szinte minden rendezvényen felmerül. A biztonsági személyzet a be- és kijáratok felügyeletén túl a rendezvények helyszínén belül a kialakított zónák közötti átjárást is felügyelheti, korlátozva például a VIP részlegbe való belépést.
A járőrözés szintén gyakran alkalmazott tevékenység, hiszen ezzel lehet folyamatos kontroll alatt tartani a rendezvény helyszínét. Általános formái a statikus őrzés, amely egy adott helyszín felügyeletére koncentrál, valamint a gyalogos járőrözés. Nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon az őrök akár autóval, robogóval vagy kerékpárral is elláthatják ezt a feladatot.
A tömeg irányítása szintén hozzáértést és tapasztalatot igényel, a rendezvény biztonsági őrök is kifejezett képzést kapnak erre vonatkozóan. Ez egyfelől azt jelenti, hogy képesek irányítani a forgalmat, a tömegek áramlását és megfelelően kezelik a felmerülő zűrzavarokat, például az esetleges tömegpánikokat. Fesztiválok, koncertek és más szabadtéri rendezvények esetében nélkülözhetetlen segítséget jelentenek.
Miért érdemes az Ex-Vol rendezvénybiztosítás szolgáltatását választani?
Mint láthattuk, a rendezvénybiztosítás összetett, komoly felkészültséget igénylő tevékenység. Hozzáértést és tapasztalatot követel a kockázatok elemzésétől és a biztonsági terv kidolgozásától kezdve a rendezvény területére történő beléptetés szakszerű megszervezéséig és végrehajtásáig. Az Ex-Vol-nál tapasztalt rendezvény biztonsági őr kollégáink a beléptetést higgadtan, előzékenyen és udvariasan intézik, a váratlan helyzeteket pedig gyorsan, hatékonyan és szakszerűen kezelik. Ha profi segítségre, magas szintű biztonságtechnikai infrastruktúrával és háttércsapattal támogatott, felkészült biztonsági személyzetre van szüksége akár nagyobb, több napos rendezvények biztosításához, keressen minket, lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálatunkkal!